2010. szeptember 28., kedd

Hétvégi vizitek.

B. eljött és meglátogatott minket. Ennek örömére ettünk sokat, aludtunk sokat és röfögtünk sokat, kevéssé hallhatóan. Meg persze beszélgettünk sokat, mert volt mit bepótolni. Amikor pedig mentünk, akkor egészen lassan bandukoltunk, hogy a Simi is tudjon jönni:)
Elmentünk ismét a tengerhez, hogy újra lássuk. A hely neve Seven Sisters, mert 7 fehér, hatalmas sziklafal van egymás mellett. Szép volt. Nagyon fújt a szél. Otthon a nagy meghatódottságban kiderítettük, hogy Anglia legkedveltebb öngyilkos helyét látogattuk meg! 

Vasárnap este pedig meghívást kaptunk egy angol-magyar párhoz, akik rendelkeznek egy 1,5 éves kisfiúval. A lányt a klubból ismerem. A kisfiút is. A férfit nem ismertem. A házuk annyira jó, ők maguk is annyira jók, a gyerek is annyira jó és ahogy a gyerekkel meg egymással bánnak az is...annyira jó. Nagyon jól éreztük magunkat. Igazán szimpatikus emberekkel megismerkedni öröm. Meg valahogy olyan otthonosság érzés is volt velük. Több közös szál kiderült, a filozófia szak, szociális munkás ügyek...




















További képek erről itt.

2010. szeptember 27., hétfő

Absolutely brilliant news.

Mondta a dúla, amikor elújságoltam neki a nagy hírt, hogy minden akadály elgördült annak az útjából, hogy a születésházba lehessen menni szülni. És igen, abszolute csodálatos hír. Ennek örömére, szerintem, Simi le is szállt egy kicsit a hasamban, úgyhogy már nagyon lent van. UH-on nézve egészen beágyazott fej, tökéletes oldalon lévő gerinc volt látható, úgyhogy nagyon elégedett voltam és megkönnyebbült is. Mindezt az orvosi vizitet egy manöken szépségű indiai származású nőgyógyász főorvosnál ejtettük meg. aki testhezálló, szűk sötétkék ruhában, hatalmas nyakékkel, műszempillákkal, tökéletes sminkkkel és igéző mély hanggal rendelkezett. Igen, abszolute csodálatos, ő így rendel a kórházban. 

2010. szeptember 12., vasárnap

Arany vasárnap.

A mai vasárnap egészen csodálatos napsütésben telt és a felhőket figyelgetve, megállapítottuk, hogy a legérdekesebb felhőképződmények tudnak itt lenni. Olyanok, mint a tengerparton a homok, amit hullámosra fodroz a víz. A napszemüvegem pedig nagyon jó szűrőt képez, amivel lehet kémlelni az eget.
Az utcánkban utcafesztivál volt, ami egészen minimális, de annál lelkesebb közönséggel dicsekedhetett. Az egyik ház teraszán zenekar játszott Janis Joplin, meg ilyen régi zenéket, amiről A. mondta, na ezt a korszakot nem ismerem:) Lányok festegették a kisgyerekek arcát tigrisre, pókra, cicára. A nagyob fiúcskák meg vizes lufival dobálták egymást kergetőzve. A felnőttek söröztek és táncoltak. Semmi meglepő nem történt és kb 20 perc elég is volt ebből a "fesztiválból". Bár őszintén szólva nagyon eszembe jutatta azt a házi pikniket, amit még anno a Krúdy utcában szerveztünk, csak az tényleg kicsire volt tervezve és ezért nem okozott csalódást, sőt, nagyon is jó lett!!

Amúgy mindenestül kerekedek és lassulok!

 
 


2010. szeptember 9., csütörtök

Fotórejtvény.

A képen elrejtettünk egy Silkát.
Mivel nem jött egy jó megoldás sem, ezért felfedjük a nagy titkot: Silka = E, azaz én magam:)

A maestro...

















fotórejtvénye kezdőknek




































...és haladóknak.