Na szóval... az út hazafelé (már így írom, mert tényleg jó volt hazaérkezni a lakásunkba:))) isteni volt. Passau remek, végig azon a dunai úton autóztunk, nem az autópályán, ami gyönyörű. Igaz, hogy szakadt az eső, de annak is annyira örültem a 1000 fok után. Passauban egy vicces folyóparti Der Ruhende Mensch nevezetű helyen aludtunk, ami egy fekvő ember alakú hajóimitáció volt. Jót vacsoráztunk és még jobbat reggeliztünk, minit sétáltunk, mert továbbra is esett és aztán téptünk tovább Maastrichtba.
Ott aztán egy mindennél szebb helyen laktunk egy kis folyócska partján, konkrétan a vízben álló házban, ami jó régi volt, a régi városrészben volt. Egy egész kis lakásunk volt. Mellettünk egy régi vizimalom, ami még működött. Igaz csak hétvégén indították be a turistáknak, de akkor is ott őrölték a búzát és mellette üzemelt egy kis reggeliző az ottani lisztből:)
Az a város iszonyúan tetszett. Akik voltak ott, tudják miért, akik nem azok képzeljenek el ilyen 1600-as éveki régi kőházakat, szűk utcákat, de a legegyszerűbb 1-2 Vermeer képet megnézni, na pont úgy néz ki Maastricht ma is.
Sokat sétálgattunk és mindig későn eszméltünk fel, hogy rohanni kell valahova. Pl ahhoz a kápolnához, amit az András mindenképpen meg akart nézni és egy mai svájci építész tervezte, a Zumthor. Ahhoz a kápolnához Németországba vissza kellett menni és mivel egy búzamező közepén áll, nem volt annyira egyszerű megtalálni. Sót abban sem voltunk biztosak, hogy nyitva lesz, pedig a belseje csak igazán érdekes. Iszonyú erős kisugárzása van a helynek, kivülről egy betontömbnek tűnik, belülről pedig szük, barázdált, felül nyitott nagyon meghitt tér, amiben kis lyukakon jön be a fény oldalről. Szuper. Ez volt a csúcspontja az utazásnak:)
Aztán szaladás a komphoz és haza Londonba.
Mindenkinek nagy csókok.
